Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Orwell baloldalisága nem kérdés, nem úgy azoké, akikről írt, s akik az ő eszméi nevében követték el gaztetteiket.
„Orwell elhatalmasodó bűntudatának a megsemmisülés volt az egyetlen gyógyszere. Veszélyeztette életét Burmában, elment a spanyol harctérre, ahol az életét adta volna, Londonban volt, amikor a nácik bombáztak, majd orvosi előírásokat is mellőzte, amikor már gyenge volt. Jellemző, hogy Angliába telepítette a regényt. Azt mondta, azért: »A könyv helyszínéül azért választottam Angliát, hogy hangsúlyozzam, hogy az angolul beszélő népek nem születtek jobbnak, mint mások, és hogy az önkényuralmi rendszerek bárhol hatalomra juthatnak, ahol nem küzdenek ellene.« Na ezt kéne elmagyarázni néhány űrmagyarnak, hogy születésénél fogva nem magasabbrendű E.T.-nél.